Ez Európa egyik legnagyobb gyógy fürdő központja. 28 medence várja a pihenni, gyógyulni vágyó vendégeket. 11 medence a nyitott, 17 pedig a fedett részlegen található. Két úszómedence is a sportolni vágyó vendégek rendelkezésére áll, az egyik a nyitott, másik pedig a fedett részlegen.
Két úszómedence is a sportolni vágyó vendégek rendelkezésére áll, az egyik a nyitott, másik pedig a fedett részlegen. Ebben a gyógyfürdő központban minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb tartalmat, hiszen a wellness és spa tartalom mellett élményfürdők, aquapark, gyógyfürdő, gyógykezelések sokaságával várják az ide érkező vendégeket. Hatalmas vízfelületek nyújtanak egész, vagy akár több napos pihenést az egész család számára.
Gyógyvize bitumen tartalmú, amely a reumás megbetegedéseknél, valamint töréseknél, műtétek utókezelésénél fejt ki gyógyító hatást. Debrecen irányában fekszik, az M3 autóút közelében.
(Tartalom: sport úszómedence 50 m hosszú, pihentető élménymedencék, gyógyvíz, finn szauna, infraszauna, gőzkabin, sóbarlang, hidromasszázs, masszázs, szórakozás kicsiknek, aqua park, terápiás kezelések, szállással egybekötött).