A téli hidegben és az ünnepek alatt nincs is jobb, mint összepakolni a fürdőköpenyt, a papucsot és törölközőket, beülni az autóba és elmenni egy napra valamelyik csodás termálfürdőnkbe. Tudták, hogy a gőzölgő víz nemcsak felmelegít, de egészségesebbé, boldogabbá és szebbé is tesz? Íme, az indokok, miért érdemes télen is minél gyakrabban fürdőbe járni!
Csökkenti a stresszt
A wellness-létesítmények szolgáltatásainak igénybe vétele, a forró fürdő segíti a szervezet oxitocin termelését, amely egyfajta boldogság hormon, ez pedig a téli szürkeségben, hidegben és fagyban nagyon jót tesz a lelkünknek. Hetente egy kellemes fürdő és már búcsút is mondhatunk a téli depressziónak! Kimutatható, hogy a víznek már a puszta közelsége is oldja a stresszt. A meleg vízben a hő és a víz simogatásának hatására kitágulnak az erek, csökken a vérnyomás, felgyorsul a vérkeringés. Az oxigén és a sejtek regenerálódásához szükséges egyéb anyagok áramlása is felgyorsul. A felhajtóerő csökkenti az ízületekre nehezedő nyomást így az izmok is ellazulhatnak. Ezek együttes hatására az izomfeszültség megszűnik, a nap végére elfáradt tagok szinte új életre kelnek.
Tanulmányok igazolták azt is, hogy a masszázs csökkenti a szervezetben a stresszt és segíthet lassítani a pulzusszámot, ezzel jó irányban hangolja a vérnyomást. A stressz megelőzésére kiváló módszer, ha bemegy pár percre a gőzfürdőbe vagy a szaunába és egyenletesen beszívja és kifújja a levegőt. Meglátja majd, alig öt perc és a stressz tovaszáll!
Megszépíti a bőrünket
A wellness részlegekben elérhető testpakolások kombinálva a szauna szervezetet méregtelenítő hatásával ragyogóvá varázsolják a bőrt, amely puhává és selymessé válik. A téli időszakban bőrünk kevésbé szellőzik és hajlamos a kiszáradásra, de a megfelelő kezelés és a méreganyagok eltávolítása csodákat tehet. Ha még egy hámlasztó kezelést is igénylünk, sokkal fiatalabbnak érezzük majd magunkat a fürdőben eltöltött órák után. A spa szakemberek szakszerű arckezelései nemcsak tisztítják, de erőteljesen élénkítik is a bőrt. Egy jó kezelés összehúzó, hidratáló és élénkítő hatással van az arcbőrre, ami létfontosságú a sötét téli hónapokban, amikor a szervezet nehezen jut természetes D-vitaminhoz. A jól megválasztott fürdő és a termál részlegben elérhető kezelések segítenek a télen sokszor az átlagosnál is szárazabb bőr hidratálásában, így megnehezítik a ráncok kialakulását és lassítják az öregedési folyamatot.
Erősíti az immunrendszert és segíti az ízületek egészségét
A szauna és bizonyos masszázs kezelések segíthetnek az influenza és vírusfertőzések megelőzésében, hiszen erősítik az immunrendszert és tisztítják a légutakat. Nagyon fontos azonban, hogy a már kialakult betegség esetén a szauna és a gőz nem segít, hanem tovább ront a beteg állapotán. Viszont vitathatatlan, hogy a különféle spa kezelések és a megfelelő összetételű termálvíz enyhítik a hideg időben gyakrabban jelentkező ízületi panaszokat és reumatikus fájdalmakat. A mérgező anyagoktól leghatékonyabban egy gőzfürdőben vagy a szaunában szabadulhatunk meg. Itt ugyanis a meleg hatására kitágulnak a pórusok és az izzadsággal a káros anyagoknak akár a 30%-a is távozhat. Ennek nagyobb érzelmi stabilitás, tisztább gondolatok és nem utolsósorban a közérzet általános javulása az eredménye, emellett még az alvászavarok kezelésében is hatékony.
Sport és gyógyító torna a vízben
Akik inkább sportolnának a vízben, azoknak az aquafitneszt ajánljuk, azaz a vízi aerobikot. Nemcsak átmozgatja a testet, hanem növeli az állóképességet is. Ez a mozgásforma hatékony módon használja fel a víz természetes ellenállását és felhajtóerejét. Előnye, hogy különösen ízületkímélőnek számít, ugyanakkor javítja a kondíciót és a bőr alatti szöveteket is masszírozza. Sportolva akár gyógyulhatunk is, a gyógyúszássorán egyes izmok nyújtását, más izmok erősítését lehet elérni, mindezt meghatározott terhelésekkel és távokkal. A vízi torna során a víz sűrűsége nyolcszázszor nagyobb, mint a levegőé, teljes mértékben kíméli az ízületeket, a gerincoszlopot és a test egész támasztórendszerét, miközben komoly erőfeszítésre készteti az izmokat. Kifejezetten ajánlott mozgásmódszer súlyfelesleggel küzdők, idősek, nem megfelelő fizikai állapottal rendelkezők számára. De ha egyszerűen csak úszni szeretnénk, azt is szinte bármely fürdő 25 vagy 50 m-es medencéjében megtehetjük.
Remek kikapcsolódás az egész családnak
Végül, de nem utolsó sorban, a forró gőzölgő vízben való ellazulás remek páros, vagy családi program lehet. Végre egy hely, ahol nem zavar senki, ahol nem csörög a telefon és jelez az email rendszer, ahol végre nyugodtan együtt lehet, beszélgethet és pihenhet a család. Válasszunk olyan termálfürdőt, ahol a gyerekeket is várják az élménymedencék, csúszdák és játékok! Így a közös pihenés mellett nekik is jut egy kis kikapcsolódás és mi is szánhatunk néhány percet saját magunkra. Nagyon jó ötlet, ha karácsonyra is megajándékozzuk a családot egy közös élménnyel, fürdőzéssel. A legtöbb fürdő postázza vagy e-mailben elküldi az ajándékutalványt, így egyszerűen, gyorsan beszerezhető ez a remek ajándék.
A borítókép a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben készült.
Látványos légifelvételeken Magyarország termálfürdői! A drónnal készült fotók egy olyan nézőpontból mutatják be ezeket az épületeket és medencéket, amilyenből még... read more
Ahhoz, hogy a legtöbbet és legjobbat hozhassunk ki a fürdőzésből, szaunázásból, nem árt tisztában lenni néhány alapszabállyal és tudnivalóval. Tudta... read more
A 80-as években még csendes, alig ismert fürdőhely volt, ma viszont az alföldi régió egyik legfejlettebb, legkorszerűbb fürdőközpontja található Orosháza... read more
Szerző: PR cikk Forrás: termalfurdo.hu
Időnként mindannyiunknak szüksége van arra, hogy lelassuljunk, önmagunkra figyeljünk és kikapcsolódjunk. Hiszen a mindennapok kihívásaival szemben csak... read more
Akik tavasszal egy éjszakát töltenek a mórahalmi magánszállások egyikén, azok részt vesznek abban az akcióban, hogy igénybe vehetik a 2018 -ban... read more
A termálfürdőzés hagyománya egészen a római kor előtti időkig nyúlik vissza, vitathatatlanul a leges legrégebbi "spa élmény", aminek népszerűsége a... read more
A Tisza Balneum Hotel a Tisza-tó partján, egy gyönyörű félszigeten található Tiszafüreden. A szálláshely egy parkosított kertben fekszik. A szálloda... read more