Hét fürdő, ahol könnyebben múlik a derékfájás

Heviz

Hét fürdő, ahol könnyebben múlik a derékfájás

Az emberek nagy része szenved a rendszeresen vagy időszakos hát- és derékfájástól. Kinek jobban, kinek kevésbé sajog, van, akit egy jó gyógytorna rendbe tesz és van, akinek hosszabb pihenésre van szüksége. A legjobb, amit tehetünk, természetesen a megelőzés, amelynek a rendszeres mozgás mellett a legkellemesebb része a fürdőzés. Ehhez adunk néhány tippet.

Hazánk egyik fontos kincse a termálvíz, és szerencsére sok helyen találunk olyan gyógyvizet is, amely gyógyulást hozhat a sajgó deréknak. A rendszeres fürdőzés, a fürdőkúra olyan jótékony hatással lehet a szervezetre, hogy még a krónikus fájdalmaktól szenvedők is felüdülésre lelhetnek. A reumatikus hátfájdalmak kezelésére alkalmasak lehetnek a kloridos vagy konyhasós gyógyvizek, illetve a jódos vagy kénes termálvizek is. Többek között Debrecenben, Egerben és Hajdúszoboszlón találunk a nátrium- és kloridionokat tartalmazó gyógyvizet, de ugyanitt jód- és brómionok is találhatóak a vízben. Kénes vizű fürdők a többi között Harkányban, Hévízen, Erdőbényén és Budapesten várják a gyógyulni vágyókat.

Fontos, hogy mielőtt elmerülünk a meleg vízben, ismerjük meg a fájdalom okát. A kénes termálvíz ugyanis a porcbetegségek kezelésére kiválóan alkalmas lehet, de csak akkor, ha ennek a hátterében nem gyulladás áll. Ha ugyanis a fájdalmat ideg- vagy izomgyulladás okozza, akkor bizonyos meleg gyógyvizek hatására ez akár rosszabbodhat is. Aki nem biztos benne, hogy miért fáj a háta, dereka vagy csípője, mindenképp konzultáljon orvossal, mielőtt fürdőbe megy, a fürdőkúrára készül. Ha pedig már megvan az elhatározás, hadd segítsünk dönteni, merre induljanak!

Gyönyörű és hatásos: Szent Gellért Gyógyfürdő Budapesten

Az építészetében is különleges, látványában pedig semmihez sem hasonlítható eleganciát nyújtó fürdő vizét a Gellért-hegy belsejében létesített forrásokból nyeri. A sokféle ásványi anyagot tartalmazó gyógyvíz alkalmas az ízületek degeneratív betegségeinek, a gerinc megbetegedések, az idült és félheveny ízületi gyulladások, a porckorong bántalmak, az idegzsábák, az érszűkület és a keringési zavarok kezelésére. A Gellértben az öt beltéri termálmedence mellett két merülőmedence várja fürdőzőket, a sportolni vágyók pedig egy úszómedencében csillapíthatják a mozgás iránti igényüket.
Hét fürdő, ahol könnyebben múlik a derékfájás

Gellért Gyógyfürdő és Uszoda


A forró fürdő csodája Sárváron

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben a kiváló minőségű sárvári gyógyvízzel töltött medencékben a selymes víz a testet és lelket átjárja, felmelegíti, feledtetve a hétköznapok gondjait, gyógyírt jelentve a fájó ízületekre, reumatikus panaszokra. Az élménymedence vízbuzgárja, vállmasszírozója, sodrófolyosója tökéletes kikapcsolódást kínál akár fájdalmaktól űzve, akár csak lazításra vágyva érkezünk ide. Sárváron kétféle gyógyvíz található. Sárvár környékén 1200 méteres mélységből 43 fokos, 2000 méterről magas sótartalmú 83 fokos gyógyvíz tör fel. A magas sótartalmú gyógyvízből lepárlással állították elő a híres Sárvári Termálkristályt. A sós kádfürdő hatékonyan alkalmazható egyes mozgásszervi megbetegedések esetén. A 43 fokos gyógyvíz kiválóan alkalmas mozgásszervi megbetegedések gyógykezelésére, rehabilitációra, sportsérülések utókezelésére, neurológiai tünetegyüttesekre, izomlazító fürdésre.
Hét fürdő, ahol könnyebben múlik a derékfájás

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő


Gyógyulás a várban

Gyulai Várfürdőben a balneoterápia mellett fizikoterápiás kezelések is elérhetők, különböző hőfokú gyógyvízben pihenhetnek a vendégek. A különböző nem-vizes gyógykezelések a fürdőkúrák jótékony hatásait fokozzák, együttes alkalmazásuk a betegek mielőbbi felépülését segítik elő.
Hét fürdő, ahol könnyebben múlik a derékfájás

Gyulai Várfürdő


A 2018-as Év Fürdőjében is kellemes a gyógyulás

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben négyféle gyógyvíz és 21 medence áll a vendégek rendelkezésére, melyekben valóban megmártózhatnak az egészségben a vendégek. Az Erzsébet gyógyvíz és az Árpád gyógyvíz egyaránt alkalmasak kopásos és ízületi, illetve gerincbetegségek, reuma kezelésére. Nemrégiben további két gyógyvízzel gyarapodott Mórahalom. A Szent László gyógyvíz és a Hunyadi Mátyás gyógyvíz egyaránt jelentős mennyiségű ásványi anyag tartalommal rendelkeznek.
Hét fürdő, ahol könnyebben múlik a derékfájás

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő


Magyarország legnagyobb fürdőjében is gyógyulhatunk

Hungarospa Hajdúszoboszló óriási fürdőkomplexumában a csarnok három gyógyvizes medencéje mellett négy nyitott látványmedence áll a vendégek rendelkezésére. A jódos, brómos, konyhasós gyógyvíz elsősorban reumatikus betegségek gyógyítására alkalmas, de az idült mozgásszervi betegségek, kopásos, degeneratív betegségek esetében is jelentős javulást hozhat. A Hungarospa vizében való fürdőzés nemcsak az ásványianyag tartalom és a gyógyító erő miatt hatékony, de a fürdő csodás környezete pszichésen is jó hatással van a látogatókra. Nyáron a fantasztikus, gondozott park zöldellő látványa, a beltéri medencéknél pedig az impozáns építészeti megoldások kápráztatják el a vendégeket. Remek lehetőséget ad a fürdő a családi kikapcsolódáshoz is, hiszen amíg a szülők gyógyulnak, a gyerekek kitombolhatják magukat az Aqua Palace élményfürdő játékai között.
Hét fürdő, ahol könnyebben múlik a derékfájás

Hungarospa Hajdúszoboszló


A Dél-Dunántúl kincse

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő gyógyító vizét a 19. században fedezték fel, tudományos vizsgálatok során kiderült, hogy hatása a holttengeriéhez hasonló, de ezen felül óriási mennyiségű az ásványi anyag tartalma is. Az ionokban gazdag termálvízben nagy mennyiségű oldott kén található, mely nagymértékben hozzájárul a reumatológiai betegségek és a meddőség kezeléséhez. Hatékonyan csökkenti a gyulladást, gyorsítja a sejtek regenerálódását és a gyulladt területek öntisztulását is. A Harkányi Gyógyfürdőben nemcsak a gyógyvíz spontán hatása érvényesül. A fürdő természeti adottságai kitűnők: kedvező éghajlata, mikroklímája, és az évi 2100-2200 napsütéses óra kiváló kiegészítője egy gondosan megtervezett fürdőkúrának.
Hét fürdő, ahol könnyebben múlik a derékfájás

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő


Hévíz csodája

Hévízi Gyógytavat egy 38 méter mélyen fekvő forrásbarlang több, ásványi anyagokban gazdag, hideg és a meleg vizű forrása táplálja. A 410 literes másodpercenkénti vízhozam mellett a tó vize három nap alatt kicserélődik. A feltörő víz hőmérséklete a forrásnál 38,5 fok. A tó vizének hőmérséklete nyáron eléri a 37 fokot, de télen sem csökken 24 fok alá, így még a leghidegebb hónapokban is alkalmas a fürdőzésre. Külön említést érdemel a tó medrét vastagon borító radioaktív gyógyiszap. A maga nemében egyedülálló hévízi gyógyiszap egyaránt tartalmaz szerves és szervetlen anyagokat, a benne lévő rádiumsók és redukált kénvegyületek, a szerves savak alkotta gyógytényezők különleges értéket képviselnek.
Hét fürdő, ahol könnyebben múlik a derékfájás

Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház 

 

Forrás : termalfurdo.hu

Share this post